Helló mindenki! Nem kevés idő után itt van végre a 3. fejezet is. Jó olvasást hozzá, és kérlek, könyörgöm, dobjatok meg minket pár kommival! Köszi: Astoria ;D

3. fejezet


Teljes gázzal repültünk az ismeretlen felé. Nekem legalábbis még ismeretlen volt úticélunk, de néha úgy éreztem, maga Edward sem tudja még hová is megyünk.
-Szerinted hová viszlek?-szólalt meg hirtelen.
-Fogalmam sincs. Miért?
-Ha nem tudod, hogy hova megyünk, miért jöttél velem?
Felnyögtem.
-Azért te is érdekes vagy Edward Cullen. Negyed óráig győzködsz, hogy bízzak benned, és menjek el veled egy olyan helyre, amiről nem is tudom, hogy micsoda, aztán pedig azt kérdezed, hogy miért bízok meg benned, és miért jöttem veled. Nem gondolod, hogy ez enyhén szólva is furcsa?
Edward megrázta a fejét.
-Nem azt akartam kérdezni, hogy miért jöttél velem, hanem azt, hogy miért bízol meg bennem?
-Fogalmam sincs-sóhajtottam-talán az, hogy van valami megnyugtató a szemedben.
-Megnyugtató? Akik valaha is a szemembe néztek, sok mindent mondtak már rólam, de azt nem, hogy "van valami megnyugtató a szememben." Láttak már ott aggodalmat, valami riasztót, sőt, Carlisle még félelmet is látott benne. Igaz, hogy csak egyszer, de még félelmet is! "Valami megnyugtatót" viszont csak te. Ez furcsa.
-Ki az a Carlisle?
Edward az órájára nézett.
-Még öt perc, és megtudod. Amúgy mióta érdeklődsz az orvosi szakma iránt?
Leesett az állam.
-Az orvosi szakma iránt?! Ezt... ezt meg...honnan tudod te ezt?
-Öhm... hallottam amikor Ericnek mesélted.
Ezt aztán meg végképp nem értettem.
-Ericnek? Nem meséltem neki semmi ilyesmit!
-Dehogynem-mondta Edward különös, kihívó hangon-dehogynem-ismételte el még egyszer.
Kezdtem magam rosszul érezni. Szó szerint féltem. Eddig még nem láttam ilyen...ilyen rémisztőnek.
-Állj meg, légy szíves-mondam neki remegő hangon-innen már haza megyek egyedül is.
-Haza? Hiszen az ellenkező irányban laktok! Ráadásul már sötétedik is. Engedd meg, hogy haza vigyelek!
-Nem, köszönöm, majd megvárom, hogy jöjjön egy busz, ami visszavisz a...
-Csitt-vágott a szavamba Edward-hallok valamit...
-Ugyan, csak a szél az...
-Nem! Ezek...ezek...vámp...akarom mondani, ezek emberi gondo...hangok.
-Emberi hangok? Én nem hallok semmit...
-Erre jönnek...nem fordulhatok vissza...-gondolkodott hangosan, majd hozzám fordult- elviszlek hozzánk, jó? Ott majd meglátjuk, mi lesz...
Teljesen lebénultam. A fejem szinte magától bólintott, majd hallottam, hogy valaki ezt kérdezi az én hangomon:
-Milyen messze laktok a várostól?
Egy valahol nagyon távol lévő hang, Edwardé válaszolt:
-Innen kb. tíz percre. Carlisle rendelője közelebb lenne, de nálunk biztonságban vagy.
Szándékosan visszarángattam magam a Földre.
-És akkor most mi a jó fene van?-tudakoltam.
-Öhm... hogy-hogy mi van?
Gúnyosan utánozni kezdtem Edwardot:
-Emberi hangokat hallok. Elviszlek hozzánk, jó? Mit akar ez jelenteni?
-Majd...majd egyszer elmagyarázom.
-Magyarázd el most!
-Nem!-hangja erőszakosan csattant-Te...te ezt... te ezt nem tudod...nem értheted.
-Megértem, ha elmagyarázod-erősködtem.
-Majd nálunk...
A környék egyre kezdett kietlenebbé és vadabbá válni.
-Merre járunk?-kérdeztem.
-Mindjárt otthon leszünk. Mi a városon kívül lakunk.
-Az erdőben?
-Igen. Miért?
-Nem, nem semmi...csak...nem félelmetes ez egy kicsit?
-Mi?
Nagyot sóhajtottam.
-Csak az, hogy én megbízok benned, erre te kirángatsz az erdőbe, nem vagy hajlandó elmondani, hová viszel, és még titkolózol is.
Edward olyan gyorsan fékezett le, hogy lefejeltem a szélvédőt.
-Félsz?-kérdezte-félsz tőlem?
-Nem...tudom. Talán...félnem kéne?
-Igen. Az lett volna okos döntés, ha nem jössz velem. Így már téged is üldöznek...
-Kik? Kik üldöznek?
Edward erre nem felelt, csak nézett rám kitartóan.
-Edward?
Semmi válasz. Aztán...mégis:
-Miért? Miért jöttél velem?
Ezt már nem bírtam tovább, könnyekben törtem ki. Edward először csak ült magatehetetlenül, aztán éreztem, hogy átkarol.
-Úristen, de hideg a karod!-jajdultam fel.
Levette a vállamról a karját.
-Bocsi-mondta-mehetünk tovább?
-Aha-feleltem-mehetünk.
Végre úgy éreztem, hogy megbízok benne. Ha rosszul teszem, akkor is.


Csak suhantunk keresztül az erdőkön. Lassan kezdtem elveszteni az időérzékemet. Egyszercsak megcsörrent a telefonom. Ránéztem a kijelzőre. Loretta volt. Kérdőn néztem Edwardra. Ő bólintott. Felvettem:
-Szia Jenny-hallottam Lottát-nem lenne baj, ha ma később érnék haza? Mondjuk, éjfél után?
-Nem, dehogyis.
-Ja, és nem tudnád elhozni a bioszkönyvem? Tudod, amiből Denverben tanultam.
-Sajnálom, Lotta, de nem vagyok otthon. Eljöttem a közeli erdőbe sétálni. Csak este tudok haza menni busszal.
-Ó, de kár! Na nem baj, lehet, hogy majd hazaugrok én. Jó sétálást!
-Köszi, szia!
-Szia!
Sóhajtottam, aztán letettem.
-Na?-kérdezte Edward-Ki volt az?
-Csak Loretta. Éjfélig nem ér haza. Most már elárulod, hová megyünk, és mi volt az előbbi kirohanásod?
-Nem.
-Hű, de kedves vagy! És miért nem?
-Mert titok.
-Titok? Nem szeretem a titkokat.
Edward mély levegőt vett.
-Márpedig ezt muszáj lesz szeretned, mert nem mondhatom el senkinek.
-Még... Bellának sem?
 -Ő... más helyzet, mert...ő rájött magától is.
Nagyszerű-gondoltam-csak én vagyok olyan hülye, hogy ne jöjjek rá?
-Nem vagy hülye-törte meg Edward a csendet- Bella is sokat nyomozott míg...
-Te olvasol a gondolataimban?
-Csak kicsit-mosolyodott el.
-De...hogy? Én eddig nem hittem az ilyesmiben, de most...
-Figyelj-szakított félbe-felejts el mindent, amit eddig hittél, és nyisd ki a füled. Talán túl korai ezt elmondanom, de azt hiszem, megbízhatok benned. Jól hiszem?
-Persze.
-Akkor figyelj! A világon sokmillió olyan ember él, akikre azt mondják, különleges képességük van. Gondolatolvasók, mágusok, satöbbi. De igazából nem ők rendelkeznek különleges képességekkel, hanem azok, akikről nem feltételezi senki sem, mert titokban tartják.
-Szóval...szerinted léteznek ilyen...lények?
Kérdésemre elmosolyodott, bár ez nem a szokott mosolya volt. Ez a mosoly keserű, erőltetett volt.
-Nagyon, nagyon jól mondtad! Léteznek, és... nem élnek,... lények, és... nem emberek. Jenny, én... én...én egy vámpír vagyok!

Sziasztok! Végre sikerült feltennem a 3. fejezetet. Remélem, tetszeni fog!
Ha elolvastad, kérlek, dobj meg egy kritikával!
Köszi: Astoria

3. fejezet


Teljes gázzal repültünk az ismeretlen felé. Nekem legalábbis még ismeretlen volt úticélunk, de néha úgy éreztem, maga Edward sem tudja még hová is megyünk.
-Szerinted hová viszlek?-szólalt meg hirtelen.
-Fogalmam sincs. Miért?
-Ha nem tudod, hogy hova megyünk, miért jöttél velem?
Felnyögtem.
-Azért te is érdekes vagy Edward Cullen. Negyed óráig győzködsz, hogy bízzak benned, és menjek el veled egy olyan helyre, amiről nem is tudom, hogy micsoda, aztán pedig azt kérdezed, hogy miért bízok meg benned, és miért jöttem veled. Nem gondolod, hogy ez enyhén szólva is furcsa?
Edward megrázta a fejét.
-Nem azt akartam kérdezni, hogy miért jöttél velem, hanem azt, hogy miért bízol meg bennem?
-Fogalmam sincs-sóhajtottam-talán az, hogy van valami megnyugtató a szemedben.
-Megnyugtató? Akik valaha is a szemembe néztek, sok mindent mondtak már rólam, de azt nem, hogy "van valami megnyugtató a szememben." Láttak már ott aggodalmat, valami riasztót, sőt, Carlisle még félelmet is látott benne. Igaz, hogy csak egyszer, de még félelmet is! "Valami megnyugtatót" viszont csak te. Ez furcsa.
-Ki az a Carlisle?
Edward az órájára nézett.
-Még öt perc, és megtudod. Amúgy mióta érdeklődsz az orvosi szakma iránt?
Leesett az állam.
-Az orvosi szakma iránt?! Ezt... ezt meg...honnan tudod te ezt?
-Öhm... hallottam amikor Ericnek mesélted.
Ezt aztán meg végképp nem értettem.
-Ericnek? Nem meséltem neki semmi ilyesmit!
-Dehogynem-mondta Edward különös, kihívó hangon-dehogynem-ismételte el még egyszer.
Kezdtem magam rosszul érezni. Szó szerint féltem. Eddig még nem láttam ilyen...ilyen rémisztőnek.
-Állj meg, légy szíves-mondam neki remegő hangon-innen már haza megyek egyedül is.
-Haza? Hiszen az ellenkező irányban laktok! Ráadásul már sötétedik is. Engedd meg, hogy haza vigyelek!
-Nem, köszönöm, majd megvárom, hogy jöjjön egy busz, ami visszavisz a...
-Csitt-vágott a szavamba Edward-hallok valamit...
-Ugyan, csak a szél az...
-Nem! Ezek...ezek...vámp...akarom mondani, ezek emberi gondo...hangok.
-Emberi hangok? Én nem hallok semmit...
-Erre jönnek...nem fordulhatok vissza...-gondolkodott hangosan, majd hozzám fordult- elviszlek hozzánk, jó? Ott majd meglátjuk, mi lesz...
Teljesen lebénultam. A fejem szinte magától bólintott, majd hallottam, hogy valaki ezt kérdezi az én hangomon:
-Milyen messze laktok a várostól?
Egy valahol nagyon távol lévő hang, Edwardé válaszolt:
-Innen kb. tíz percre. Carlisle rendelője közelebb lenne, de nálunk biztonságban vagy.
Szándékosan visszarángattam magam a Földre.
-És akkor most mi a jó fene van?-tudakoltam.
-Öhm... hogy-hogy mi van?
Gúnyosan utánozni kezdtem Edwardot:
-Emberi hangokat hallok. Elviszlek hozzánk, jó? Mit akar ez jelenteni?
-Majd...majd egyszer elmagyarázom.
-Magyarázd el most!
-Nem!-hangja erőszakosan csattant-Te...te ezt... te ezt nem tudod...nem értheted.
-Megértem, ha elmagyarázod-erősködtem.
-Majd nálunk...
A környék egyre kezdett kietlenebbé és vadabbá válni.
-Merre járunk?-kérdeztem.
-Mindjárt otthon leszünk. Mi a városon kívül lakunk.
-Az erdőben?
-Igen. Miért?
-Nem, nem semmi...csak...nem félelmetes ez egy kicsit?
-Mi?
Nagyot sóhajtottam.
-Csak az, hogy én megbízok benned, erre te kirángatsz az erdőbe, nem vagy hajlandó elmondani, hová viszel, és még titkolózol is.
Edward olyan gyorsan fékezett le, hogy lefejeltem a szélvédőt.
-Félsz?-kérdezte-félsz tőlem?
-Nem...tudom. Talán...félnem kéne?
-Igen. Az lett volna okos döntés, ha nem jössz velem. Így már téged is üldöznek...
-Kik? Kik üldöznek?
Edward erre nem felelt, csak nézett rám kitartóan.
-Edward?
Semmi válasz. Aztán...mégis:
-Miért? Miért jöttél velem?
Ezt már nem bírtam tovább, könnyekben törtem ki. Edward először csak ült magatehetetlenül, aztán éreztem, hogy átkarol.
-Úristen, de hideg a karod!-jajdultam fel.
Levette a vállamról a karját.
-Bocsi-mondta-mehetünk tovább?
-Aha-feleltem-mehetünk.
Végre úgy éreztem, hogy megbízok benne. Ha rosszul teszem, akkor is.

Csak suhantunk keresztül az erdőkön. Lassan kezdtem elveszteni az időérzékemet. Egyszercsak megcsörrent a telefonom. Ránéztem a kijelzőre. Loretta volt. Kérdőn néztem Edwardra. Ő bólintott. Felvettem:
-Szia Jenny-hallottam Lottát-nem lenne baj, ha ma később érnék haza? Mondjuk, éjfél után?
-Nem, dehogyis.
-Ja, és nem tudnád elhozni a bioszkönyvem? Tudod, amiből Denverben tanultam.
-Sajnálom, Lotta, de nem vagyok otthon. Eljöttem a közeli erdőbe sétálni. Csak este tudok haza menni busszal.
-Ó, de kár! Na nem baj, lehet, hogy majd hazaugrok én. Jó sétálást!
-Köszi, szia!
-Szia!
Sóhajtottam, aztán letettem.
-Na?-kérdezte Edward-Ki volt az?
-Csak Loretta. Éjfélig nem ér haza. Most már elárulod, hová megyünk, és mi volt az előbbi kirohanásod?
-Nem.
-Hű, de kedves vagy! És miért nem?
-Mert titok.
-Titok? Nem szeretem a titkokat.
Edward mély levegőt vett.
-Márpedig ezt muszáj lesz szeretned, mert nem mondhatom el senkinek.
-Még... Bellának sem?
 -Ő... más helyzet, mert...ő rájött magától is.
Nagyszerű-gondoltam-csak én vagyok olyan hülye, hogy ne jöjjek rá?
-Nem vagy hülye-törte meg Edward a csendet- Bella is sokat nyomozott míg...
-Te olvasol a gondolataimban?
-Csak kicsit-mosolyodott el.
-De...hogy? Én eddig nem hittem az ilyesmiben, de most...
-Figyelj-szakított félbe-felejts el mindent, amit eddig hittél, és nyisd ki a füled. Talán túl korai ezt elmondanom, de azt hiszem, megbízhatok benned. Jól hiszem?
-Persze.
-Akkor figyelj! A világon sokmillió olyan ember él, akikre azt mondják, különleges képességük van. Gondolatolvasók, mágusok, satöbbi. De igazából nem ők rendelkeznek különleges képességekkel, hanem azok, akikről nem feltételezi senki sem, mert titokban tartják.
-Szóval...szerinted léteznek ilyen...lények?
Kérdésemre elmosolyodott, bár ez nem a szokott mosolya volt. Ez a mosoly keserű, erőltetett volt.
-Nagyon, nagyon jól mondtad! Léteznek, és... nem élnek,... lények, és... nem emberek. Jenny, én... én...én egy vámpír vagyok!

2.Fejzet

Sziasztok ! Hát ez egy hosszabb fejezet lezs és kérlek titeket könyörgöm dobjatok meg minket pár kommival

-Szerinted lesznek itt helyes fiúk?-érdeklődött drága barátnőm.
-Helyes fiúk mindenütt vannak-feleltem bölcsen-Még egy ilyen Isten háta mögötti helyen is, mint Forks.
Egy kedvesnek tűnő, kb. 16 éves srác rohant oda hozzánk.
-Sziasztok! Eric vagyok. Egy osztályba fogunk járni. Ti nyílván Jennifer és Loretta vagytok.
-Aha!-válaszolta Lotta mindkettőnk nevében-Én vagyok Loretta, ő pedig Jenni.
-Helló, Eric-köszöntem a fiúnak.
-Szia. Megmutassam az osztályunkat?
-Persze. Köszi.
Az osztályunk a végzős osztály. Épp biológia óránk lesz.
-Oké-kezdi Eric-Hadd mutassak be pár embert. A második padban ül Angela és Ben. Ott, a harmadikban Mike Newton és jómagam ülünk.
-És kik azok ott, az utolsó padban?-érdeklődtem-A világosbarna hajú fiú, és a sötétbarna hajú lány.
-A lány Bella Swan, a fiú pedig Edward Cullen.
-Edward?-vihogott Lotta-Milyen név ez egyáltalán? Talán hippi? Vagy egy eltévedt lovag a középkorból? Vagy...
-Halgass már el!-vágtam hátba-Éppen ide jön.
Természetesen, mint mindig, most is igazam volt. Edward mondott valamit Bellának, aztán elindult felénk. Mikor odaért hozzánk, végre megnézhettem közelebbről is. Hát, nem mondom, nem túl sokat tévedtem akkor, amikor, azt mondtam Lorettának, hogy még Forks-ban is vannak helyes fiúk. Edward Cullen pedig különösen helyes volt. A szemszíne kicsit meghatározhatatlan, de mikor jobban megfigyeltem aranybarnának tűnt. Arca, álla, ajka olyannyira gyönyörű, hogy azt hittem, nem is igazi. Nem -mondtam magamnak- ez túl szép ahhoz, hogy igazi legyen. Pedig az volt. Minden egyes része, porcikája igazi volt. Ennél igazibb nem is lehetett volna. Hát még mikor megszólalt! A hangja bársonyos volt, szinte simogatott. És olyan gyönyörűen beszélt, oly szép volt a kiejtése, hogy megint elgondolkoztam rajta, hogy vajon igazi-e.
-Szervusztok.-mondta- Eric bizonyára bemutatott nektek engem is, de azért inkább bemutatkozom. Edward Cullen vagyok.
-Szia Edward. A nevem Jennifer Black, ő pedig Loretta Manley.
-Black? Nem a rokonod véletlenül Jacob Black?
-Jacob Black? Életemben nem hallottam róla. Nem hinném, hogy rokonok vagyunk.
-Aha. És... Szeretitek az esőt?
-Az esőt? Miért olyan érdekes ez?
-Csak azért kérdeztem, mert Forks az ország legcsapadékosabb zuga. És ha nem szeretitek az esőt, akkor mi másért jöttetek volna Forksba?
-Mi tulajdonképpen...-kezdtem, de Lotta bokán rúgott.
-Csak azért jöttünk Forks-ba, mert internetes videónaplót készítünk!-mondta vigyorogva.
-Tök csúcs!-lelkendezett Edward- És miért pont Forks-ban forgattok?
Vádlóan Lorettára mutattam.
-Őt kérdezd!
Edward a "bűnös" felé fordult.
-Nos?
-Háááát... csak... izé... mi... vagyis... én azért gondoltam így, mert errefelé sok a hegy és az erdő, és... mi... szeretünk kirándulni meg túrázni, és erre itt lesz alkalmunk!
-Aha. Az jó. Öhm... Hát akkor, szép napot és jó túrázást nektek.
-Köszi- suttogtam sóbálvánnyá meredve.
Lotta oldalba bökött.
-Nézd, ha igyekszünk, még helyet is találunk. Hova üljünk? Jó lesz a harmadik pad a középső oszlopban?
-Nem-jelentettem ki- a szélső oszlopba üljünk az utolsó előtti padba.
-Á, szóval a hős középkori lovagod elé, hogy szemmel tarthasd, nehogy véletlenül rá merjen nézni a padtársára, Bellára? Aki, csöppet se zavarjon, egész biztosan a barátnője.
-Nem azért. Onnan jobban látni.
-Hát jó- sóhajtott drága barátnőm egy hatalmasat- de ha beleesel a srácba, én figyelmeztettelek, hogy van csaja.
Késő, Loretta- gondoltam magamban- már beleestem.
Hát igen. A biológia Forks-ban sem érdekesebb, mint Denverben. De az a jó tulajdonsága itt is érvényes, hogy egyszer vége van. Kicsöngetés után éppen angolra igyekeztünk, mikor megláttam Őket. A bőrük, mint a márvány, és olyan gyönyörűek, mintha nem is emberi lények lennének.
-Kik azok ott?- kérdeztem a mellettem haladó Ericet.
-Cullenék- válaszolta suttogva- öten vannak. Mr. Cullen és a felesége nevelt gyerekei. Rosalie és Emmett már kijárták a gimit. A kis, sötét hajú csajszi Alice, az a fájdalmas képű szőke meg Jasper. Ők egy pár. Mondjuk- nevetett fel- nem válalják annyira nyíltan, mint Rosalie és Emmett, de azért mindenki tudja a suliban.
-Aha- mondtam-hallottam, mikor Angela mondott valamit Bennek. Nem mindent értettem belőle, csak annyit, hogy: idézem: "azért ezek a Cullenék is furcsák".
-Hát...-habozott Eric-tényleg eléggé azok. Tavaly Edward elhagyta Bellát, és...hát eléggé kivolt szegény csajszi.
-Kivolt?
-Úgy értem, volt hogy napokig nem evett, vagy csak nézett maga elé a semmibe.
-De Edward visszajött.
-Gondolom, nem bírta Bella nélkül-vonta meg a vállát Eric.
-Ja, lehet-hagytam rá, aztán gyorsan témát váltottam-És, hol tartotok angolból?
Miközben Eric elmagyarázta a tananyag eddigi részét, észrevettem, hogy Lotta lázasan magyaráz valamit Mike-nak. Tök jó-gondoltam- ha Loretta így halad, én leszek az egyetlen egész Forks-ban, akinek nincs pasija.
Közben az angol teremhez értünk. Ott egy cetli fogadott minket:
Ma elmarad az angol a végzősöknek
-felirattal. Kinéztem az ablakon. Eső. Szakadó eső. Loretta mellém lépett.
-Haza akarsz menni?-kérdeztem tőle.
-Hát... igazából Mike elhívott hozzájuk, hogy elmagyarázza az eddigi biosz tanagyagot. De gyere el te is! Te se érthetsz túl sokat belőle! Egész biológián csak néztél ki a fejedből. Ne is tagadd! Láttalak!
-De, Lotta, én értem az anyagot-győzködtem, mert nem nagyon akartam a felesleges harmadik lenni - értem én, csak elbambultam.
-Akkor is gyere velünk! Legalább átismételed.
-Nem, nem menj csak nyugodtan egyedül. Mit szeretnél vacsizni?
-Hát...igazából Mike nem csak tanulni hívott meg, hanem vacsorára is-elvigyorodott-klassz, mi?
-Ez...hát ez... ez csúcs!
-Akkor nem sértőtsz meg, ha elmegyek?
-Nem, dehogyis! Menj nyugodtan!
Loretta a nyakamba ugrott.
-Köszi!!! Tudtam, hogy meg fogsz érteni!
-Persze, ez csak természetes. Jó szórakozást.
-Kösz! Meg lesz.Szevasz!
-Szia.
Miközben kiléptem az iskola kapuján, azon tűnődtem, hogy ma már csinálhatok akármit, ennél már nem lehet rosszabb. Sorba vettem, mi történt ma:
menthetetlenül és visszavonhatatlanul beleszerettem Edward Cullen-be, akinek már van barátnője
Lottát randira hívta Mike Newton, én meg egész este ülhetek otthon
és még ez a rohadt eső is szakad!
Ekkor egy ezüst Volswagen fékezett le mellettem. Szuper-gondoltam-már az első emberrablók is megjelentek. Az autóban ülő személy lehúzta az ablakot, és kiszólt rajta.
-Ha nem szeretnél bőrig ázni, szerintem jobb lenne, ha beszállnál az autóba.
A térdeim megremegtek. Az sofőr ugyanis Edward Cullen volt.
-És ha esetleg, véletlenül, jobb meggyőződésem ellenére beülnék abba az autóba, mi történne? Miért higgyem el, hogy nem akarsz elrabolni? Miért higgyek neked?
Miközben ezt mondtam, folyamatosan mentem tovább, Edwardnak pedig muszáj volt volt mellettem jönni, lépésben.
-Nem mondom, hogy higgy nekem. De arra megkérlek, hogy bízz bennem. Légy szíves!
-Hát jó-adtam be a derekam- hova ülhetek?
-Ülj ide előre, mellém.
-Miért, hol van Bella?-csodálkoztam, mert azt gondoltam, hogy  ha valakik, hát akkor ők egy autóval járnak.
-Bella biztonságban van-felelte Edward kicsit nyersen-különben is, van saját autója.
Beszálltam az autóba. Kellemes meleg volt bent, tágas volt a helyiség. Edward mosolygott.
-Ezek szerint megbízol bennem?-kérdezte.
-Ezek szerint igen-válaszoltam.
-Akkor nem bánod, ha nem viszlek egyből haza?
-Egyáltalán nem.
-És a barátnőd nem fogja bánni? Jut is eszembe, ő miért nincs itt?
-Ó, Loretta átment Newtonék-hoz.
-És te?
-Én nem, mivel itt beszélgetek veled. Nem gondolod, hogy ezt elég nehéz lenne kivitelezni, ha Newtonék-nál lennék?
Edward megrázta a fejét.
-Nem úgy értettem. Téged nem hívott meg Mike?
-Nem, és bár Lotta ragaszkodott hozzá, hogy én is menjek, inkább nem mentem, mert...
-Mert nem akartál te lenni a felesleges harmadik-vágott a szavamba Edward-ez teljesen érthető. Csak az nem, hogy te mit csináltál volna otthon egyedül, ha én nem "mentelek meg"?
-Nem csak hogy mit csináltam volna, hanem mit fogok csinálni. Valószínüleg csinálok valami vacsit, aztán meg tévézek.
-Izgalmas!-gúnyolódott -Viszont, ezt a kis programot le kell fújd miattam.
-Mert?
-Mert megbízol bennem. Vagy nem?
-De, csak...
-Ha megbízol bennem, akkor nincs semmiféle "csak". Indulhatunk?
-Indulhatunk. Hová megyünk?
-Az titok.Bízz meg bennem, kérlek-tette hozzá kétkedő arcomat látva, és gázt adott.

1.Fejezet

 Sziasztok !
Mindenkit üdvözlök az Astoriával közös oldalunkon.Ez egy különleges történetet ír le amit majd folyamatosan olvashatok.A fejezetek eleinte rövidek de ahogy megy a történet annál inkább hosszabb és tartalmasabb lesz.
A két főszereplő tulajdonképpen engem és Astoriát jellemez.Remélem azért megdobtok majd pár komival akár chat-en vagy kommentben
pux : Azálea
-Ébresztő! Ébredj már, álomszuszék! Elkésünk!
-Oké!-mondtam, de Lorettát nem lehetett ennyivel leszerelni.
-Ha nem kelsz fel most azonnal, nyakon öntelek egy vödör hideg vízzel!
-Kelek már, kelek-válaszoltam, mert tudtam, hogy drága barátnőm meg is teszi, amit mondott.-Egyébként, nem ártana finomítani egy kicsit az ébresztési módodon.
-Majd finomítok rajta, ha ráérek. Bár... Nem hinném, hogy lesz rá időm, míg itt vagyunk.-Elvigyorodott.-Remélem. Na megyek, és eszek valamit. Igyekezz!
Én gyorsan beleugrottam a farmeromba, és egy pólóba. Megnéztem magam a tükörben.A látvány nem volt valami szuper, de elment. Majd veszek új cuccokat Portlandben-nyugtattam meg a tükörképem.-Addig jó lesz ez így is.
Kiléptem a bérelt házunk verandájára, de rögtön vissza is fordultam a kabátomért.
-Kutya hideg van, mi?- kiabálta Lotta a konyhából.
-Az.-feleltem.-Nem gondoltam volna, hogy itt tényleg ilyen hideg van. Most már elhiszem.
-Helyes! De még mielőtt szétfagynál, gyere enni!
-Nem vagyok éhes! Hol van a kézi kamerám?
-Az előszobában a fiókos szekrényen. A tartója meg az alsó fiókban.
Megtaláltam. Ott volt, ahol Lotta mondta.
-Figyu! Ha még ma be akarunk érni a suliba, lassan el kéne indulni!-hallottam Lorettát.
-Indulhatunk.
-Nem is reggelizel?
-Ma nem.
-De ha éhes leszel, akkor...
-Induljunk már!
-Jó, jó. Megengeded, hogy esetleg magamra vegyek egy kabátot, vagy felőled meg is fagyhatok?
-Vegyél. De gyorsan!
Végre elindultunk. A Forks-i gimi nem ígért túl sok jót, legalábbis az a része, amit én láttam belőle.